2011. március 20., vasárnap

18. A vita

A kulturált vita kritériumai, a vita értelmezése
Ha egy témán belül két ember ellenkező véleményt képvisel, vitáról beszélünk.
Az élet minden területén előfordul vita.     ld. iskolában, munkahelyen, otthon, utcán
vita célja: megvédjük álláspontunkat, megcáfoljuk a másik érveit

vita szó a latin eredetű disputa elnevezésből (ma is használhatjuk)
vitatkozik latin eredetű megfelelője: disputál, vagy a disputázik

Jó vitában: szembenálló feleknek nem az a céljuk, hogy legyűrjék a másikat, hanem, hogy együtt, közös belátással közelebb jussanak az igazsághoz.

nyilvános vita: tárgya általában valamilyen időszerű, közérdekű kérdés

vitában fontos:
becsületesség, őszinteség (amikor érvelünk, amikor válaszolunk a másik fél kérdéseire)
Be kell ismernünk, ha kiderül, nincsenek jól alátámasztható érveink, vagy logikai hibát követtünk el
A vita sohasem személyekről szól, hanem eszmékről, véleményekről (nem szabad            személyeskedni)
jó vitatkozó:
o türelmes (igyekszik megérteni az ellenkező vélemény érveit)
o udvarias, higgadt, végighallgatja a másikat
o rendelkezik kritikai gondolkodás készségével (a gondolatok és érvek felismerését, megfogalmazását és igazolását jelenti) Ez segít abban, hogy kövesd vitapartnered gondolatmenetét, megértsd érveit, és felismerd, hol vannak a gyenge pontjai.

Felkészülés a vitára:
-        próbálj mindkét oldal mellett érvelni (egyszer állító, azután a tagadó oldalon)
-        kutatómunka, információgyűjtés
-        gyakran elegendő, ha mindennapi példák segítségével támasztod alá véleményed (te alkotod meg legfontosabb érveidet)
-        van, hogy külső forrásokból származó bizonyítékokra, adatokra, mások véleményének idézésére van szükség
felkészülésre bármit használhatsz: olvass könyveket, újságokat, internet, másoktól személyes vélemény

Vita menete:
1.Tételmondat (olyan rövid és egyszerű állítás, amely meghatározza, hogy miről vitatkoznak a szembenálló felek)
pl. Az iskolai menzákon népszerűsíteni kell a magyar konyha ízeit.
a jó tételmondat magába foglalja az állítás és a tagadás lehetőségét is
2.Fogalmak meghatározása:
a tételmondatban szereplő fogalmak meghatározása (Előfordul, hogy csak azért vitatkoznak, mert ugyanazt a fogalmat másképpen értelmezik)
pl. mit értenek: magyar konyha ízein, ill. népszerűsítés szó

3.Érvelés:
Felhasználhatunk bármilyen érvfajtát.
Meggyőzőek leszünk és hatásosak, ha
                    érveléskor személyes példát, élményt is elmesélünk
                    szaktekintélyeket idézünk
                    minél több bizonyítékot, adatot gyűjtünk össze
                    hasonlatokat is fölhasználunk
Fontos, hogy minél változatosabban érveljünk.
Érvelés: világos, logikus
vita zárásakor: következtetéseket fogalmazunk meg
4.Keresztkérdések:
másik meghallgatása után lehet keresztkérdéseket feltenni
céljuk: meggyengítsék az ellenfél érveit és a sajátunkat erősítsék,
segítenek tisztázni a vitapartner állásfoglalását, illetve kiemelik a másik fél hibáit
5.Cáfolat:
A keresztkérdésekre adott válaszok segítenek a cáfolat megfogalmazásában, azaz a másik fél véleményének a tagadásában.
fontos: másik fél erős érveinek megcáfolása, hibás az értelmezése, téves a hasonlatainak alkalmazása, nem logikus a következtetése
6.Összegzés:
vélemény összefoglalása
erős érvek megismétlése

A bíró és a vitavezető feladata:
bíró: (gyakran) egy harmadik, kívülálló személy, aki eldönti a vitát
vitavezető feladata:
         vita levezetése
         figyeli az igazságos időbeosztást
         végig pártatlan marad
         segít, hogy ne durvuljon el a vita (megfelelő stílus, személyeskedés)

1 megjegyzés: